Az ember végső célja

„A hatalom is fölmerül, mint a tökéletes boldogság forrása. A hatalom azonban önmagában véve csak egy képesség, a végső cél boldogsága viszont az ember aktív megvalósultsága, tevékenysége. Másrészt maga a hatalom, a képesség irányulhat jóra is, rosszra is. A végső cél azonban csak jó lehet. Szent Tamás megállapítja, hogy általában véve a fenti négy, az emberhez képest külsőséges dolgokban nem lehet a teljes boldogságot megtalálni, mert (1) az igazi, teljes boldogság csak jó dolgokkal lehet kapcsolatos, ezek a dolgok azonban jóval és rosszal egyaránt kapcsolatosak lehetnek; (2) másrészt a boldogság állapotában semmilyen jó nem hiányozhat, a fenti dolgok esetében azonban nem beszélhetünk minden, ember számára lehetséges jó birtoklásáról; (3) a tökéletes boldogság állapotából senki másnak nem származhat rossz, a fenti dolgokkal kapcsolatban azonban ez nincs így; (4) a fentebb említett dolgok függenek a szerencsétől is, ez azonban az igazi boldogság állapotáról nem állítható.

(...)

A természetes rendben az ember Istent csak mint a világ, saját maga teremtőjét képes felismerni és szeretni. Felismeri, hogy Isten a korlátlan, végtelen jóság, de ezen felismerésének az alapja az, hogy a világban találkozik a részleges jókkal, ezek teremtője pedig nem lehet maga is csak részben jó, mert ekkor szükség lenne egy másik teremtőre is, amelynek teljes, korlátlan, végtelen jóságában részesül minden részleges jó. Ez a felismerés azonban nem adja meg Istennek, a legfőbb jónak közvetlen ismeretét, látását, ez a felismerés csak gondolatmenetek közvetítésével utal a végtelenül jó Istenre. Isten azonban felajánlotta az embernek a saját természetes képességeit meghaladó színről-színre látását. Ebben a színről-színre látásban valósul meg az ember legnagyobb végső tökéletessége, fölülmúlhatatlan boldogsága. Ezért az ember végső célja olyan cél, amely a természetes rendben elérhetetlen. Miután az első emberpár bűne által saját maga és az egész emberiség számára elveszítette ennek a célnak az elérését, Isten a kinyilatkoztatásban majd végül saját Fiának megváltó megtestesülésében sietett a reménytelen állapotban lévő ember segítségére. Így vált ez a cél ismét elérhetővé a földi élet után, a földi élet pedig a kegyelemben az ezen cél felé haladás területévé vált.

Tehát az ember végső célja természetfölötti, és ennek elérése az ember természetes lehetőségein kívül van.”