Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az ember végső célja természetfölötti, és ennek elérése az ember természetes lehetőségein kívül van.
„A hatalom is fölmerül, mint a tökéletes boldogság forrása. A hatalom azonban önmagában véve csak egy képesség, a végső cél boldogsága viszont az ember aktív megvalósultsága, tevékenysége. Másrészt maga a hatalom, a képesség irányulhat jóra is, rosszra is. A végső cél azonban csak jó lehet. Szent Tamás megállapítja, hogy általában véve a fenti négy, az emberhez képest külsőséges dolgokban nem lehet a teljes boldogságot megtalálni, mert (1) az igazi, teljes boldogság csak jó dolgokkal lehet kapcsolatos, ezek a dolgok azonban jóval és rosszal egyaránt kapcsolatosak lehetnek; (2) másrészt a boldogság állapotában semmilyen jó nem hiányozhat, a fenti dolgok esetében azonban nem beszélhetünk minden, ember számára lehetséges jó birtoklásáról; (3) a tökéletes boldogság állapotából senki másnak nem származhat rossz, a fenti dolgokkal kapcsolatban azonban ez nincs így; (4) a fentebb említett dolgok függenek a szerencsétől is, ez azonban az igazi boldogság állapotáról nem állítható.
(...)
A természetes rendben az ember Istent csak mint a világ, saját maga teremtőjét képes felismerni és szeretni. Felismeri, hogy Isten a korlátlan, végtelen jóság, de ezen felismerésének az alapja az, hogy a világban találkozik a részleges jókkal, ezek teremtője pedig nem lehet maga is csak részben jó, mert ekkor szükség lenne egy másik teremtőre is, amelynek teljes, korlátlan, végtelen jóságában részesül minden részleges jó. Ez a felismerés azonban nem adja meg Istennek, a legfőbb jónak közvetlen ismeretét, látását, ez a felismerés csak gondolatmenetek közvetítésével utal a végtelenül jó Istenre. Isten azonban felajánlotta az embernek a saját természetes képességeit meghaladó színről-színre látását. Ebben a színről-színre látásban valósul meg az ember legnagyobb végső tökéletessége, fölülmúlhatatlan boldogsága. Ezért az ember végső célja olyan cél, amely a természetes rendben elérhetetlen. Miután az első emberpár bűne által saját maga és az egész emberiség számára elveszítette ennek a célnak az elérését, Isten a kinyilatkoztatásban majd végül saját Fiának megváltó megtestesülésében sietett a reménytelen állapotban lévő ember segítségére. Így vált ez a cél ismét elérhetővé a földi élet után, a földi élet pedig a kegyelemben az ezen cél felé haladás területévé vált.
Tehát az ember végső célja természetfölötti, és ennek elérése az ember természetes lehetőségein kívül van.”